|
2010. április 26. hétfő, 17:52 |
|
A BME-n már elindult a folyamat
Mint arról már hírt adtunk Nektek, az év elején a Magyar Kerékpárosklub tagjainak kezdeményezésére, az Egyetemi Zöld Kör részvételével megalakult egy "akciócsoport", melynek célja, hogy az érintettek – az egyetemi polgárok, az egyetem vezetése és az üzemeltetők – bevonásával javaslatot tegyenek, és megfelelő megoldást találjanak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kampuszán a kerékpártárolás kérdésére.
A Bringázz az egyetemre! akció keretében a BME kertjében a csoport segítségével kialakításra kerül öt új, a meglévő, „kerékbetolós” tároló kiváltásával megvalósuló kerékpártámasz, melyeket a Zenit Kft. ajánlott fel a Műegyetem számára – megindítva ezzel az intézmény kerékpáros-baráttá tételének folyamatát. A támogatói oklevelet az Egyetem a múlt héten ünnepélyes keretek között átvette, a szerelést a héten fejezik be. 
Erről itt olvashattok, illetve egy-egy video-t is megnézhettek a programról itt és itt.
A múlt héten egyébként még három helyszínen adtunk át kerékpártámaszokat, ezekről bővebben a Kerékpárosklub honlapján olvashattak itt és itt. Kívánunk Nektek sok örömöt a használatukhoz!
|