
Király Júlia, az MNB alelnöke Mit szeret a legjobban a kerékpározásban? A szabadságot és kötetlenséget. Városi biciklistaként azt, hogy bármilyen csúcsforgalom is van – bármikor, bárhova eljutok. Miről váltott és minek a hatására? 2004. május 1-én beléptünk az EU-ba és én aznap egész nap bicikliztem a barátaimmal. Azelőtt kicsit többet használtam az autót. Most nyáron szerintem már egészen kevés kilométer került bele. Megváltozott valami az életében, amióta biciklizik? Egészen más érzés megérkezni egy tárgyalásra kerékpáron mint kiszállni a hivatali autóból. Jobban érzem magam. Mit üzen a még nem kerékpározóknak? Aki rendszeresen próbálja fogyasztani magát szobabiciklivel és ezer hasonló izével és mégsem próbálta az igazit – annak csak egyet mondhatunk: indul a BaM! Most! tovább...  Hajós András, zenész, tévés Mit szeret a legjobban a biciklizésben? Gyorsan és szabadon odaérek bárhova, azt érzem, hogy mozgok és nem tespedek. Része vagyok a városnak, de mégis átsuhanok rajta, így pont a jó részét kapom a környezetemnek. Miről váltott és minek a hatására? Taxiztam, ha nem autót vezettem (bár azt soha nem szerettem). Érett bennem a gondolat, hogy így már nem lehet közlekedni. Az is kellett, hogy ismerjek más bringást, aki példát tudott mutatni. Megváltozott valami az életében, amióta biciklizik? Abszolút. Fizikailag fittebb lettem – ami a feleségemnek is tetszett :). Más a stressz-szint is, ami miatt utálok autóban ülni. A bicikli magasabb szabadságfokot biztosít. Mit üzen a még nem kerékpározóknak? Ők is kerékpárosok, csak nem tudják. Ezt egyszer kell kipróbálni, és rájönnek. A kerékpáros úgy használja a biciklijét, ahogy akarja. Nem kell félni tőle. tovább...  Reisz András, meteorológus 1. Mit szeret a legjobban a kerékpározásban? A szabad levegőn végzett fizikai megerőltetést. Szeretek gyorsan bringázni, mániám a sebesség. Ha otthon, Felvidéken vagyok, napi 60 km-t tekerek. Szeretek gyönyörködni a tájban, az ember a természetet is jobban megismeri. 2. Miről váltott és minek a hatására? Nem váltottam, mert se autóm, se jogsim. Igen, van még egy-két olyan tv-s közszereplő, akinek ez nem olyan életbevágóan fontos. 3. Megváltozott valami az életében, amióta biciklizik? Inkább azt mondanám, hogy akkor megváltozna, ha nem biciklizhetnék. Egy napig nem tudok tőle megválni. 4. Mit üzen a még nem kerékpározóknak? Egyszerűen annyit üzennék nekik, hogy nekem fantasztikus élményt és erőnlétet nyújt, úgyhogy ha mást nem, legalább próbálják ki, megéri!! tovább...  Péterfy Bori, színész, énekes Mit szeret a legjobban a kerékpározásban? A szabadságot, a gyorsaságot, és hogy nem szennyezem a környezetet. Miről váltott és minek a hatására? A BKV-ról és a BKV hatására. Utálom a tömeget és a lökdösődést. A másik hatás a normálisan működő külföldi városokban töltött idő volt. Megváltozott valami az életében, amióta biciklizik? Gyorsabban odaérek mindenhova, rosszabb a véleményem az autósokról, és keményebb lett a fenekem. Mit üzen a még nem kerékpározóknak? Gondoljanak arra a szabadságérzésre mikor gyerekkorukban megtanultak biciklizni, és legyenek megint gyerekek :) tovább...  Ónodi Eszter, színésznő Mit szeret a legjobban a kerékpározásban? A kerékpározásban azt szeretem a legjobban, hogy egyszerűen nem lehet vele elkésni. Meg az izomlázat. Miről váltott és minek a hatására? Két oka volt annak, hogy elkezdtem kerékpározni. Egyszerűen fizikailag nem bírom elviselni, amikor ülök a dugóban tehetetlenül a körülöttem levők bűzét szagolva. A másik, hogy a munkahelyem a belváros kellős közepén van.
Mit üzen a még nem kerékpározóknak? Csak annyit üzennék, különösen a trolivezetőknek és az anyázóknak, hogy amikor épp dudálni készülnek, mindig gondoljanak arra, hogy épp sétál a feleségük a kisgyerekükkel, és én ott pöfögöm az orruk alá a bűzt az autómból. Mert végül is megtehetném. De nem teszem. tovább... |
|
Alább látható a 2009 tavaszi kampányforduló legbringásabb cégeinek rangsora kategóriánként. Legyen példájuk követendő minden más vállalat szemében! Gratulálunk! Nagyvállalatok
| 1. | Békés Megyei Vízművek Zrt. | 0,34 | | 2. | OKIN Hungary Gépgyártó Kft. | 0,31 | | 3. | Guardian Orosháza Kft. | 0,2 |
Középvállalatok | 1. | Avex Kft. | 0,69 | | 2. | Farkas Gyula Közoktatási Intézmény | 0,42 | | 3. | Chemark Termelő és Kereskedő Kft. | 0,3 |
Kisvállalatok | 1. | Dévaványa Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala | 0,94 | | 2. | MESE-VÁR Óvoda | 0,84 | | 3. | Lázár 2000 Kft. | 0,59 | | 3. | Beier-Technik Hungária Kft. | 0,59 | Mikrovállalatok | 1. | Geronimo 2000 Kft. | 1 | | 1. | B és B Expert Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft. | 1 | | 2. | Szolnoki Mustármag Római Katolikus Óvoda | 0,88 | | 3. | Déva-Art Kft. | 0,72 |
|
|
Bővebben...
|
|
Örömmel jelentjük, hogy idén tavasszal majd’ háromszor annyian vettünk részt a kampányban! A letekert kilométerek száma meghaladja a kétmilliót, és ezzel több mint 400 tonna szén-dioxidtól kíméltük meg környezetünket. Ezek olyan eredmények, amelyekhez Te is hozzájárultál, légy rá büszke, mert ezek felülmúlták legmerészebb várakozásainkat is!
A kampány ugyan lezárult, de ez csak annyit jelent, véget ért az öthetes időszak, amikor „számon kellett tartatnod”, hogy mennyit tekersz. Természetesen a Közlekedési naplót továbbra is vezetheted, hogy növeljük a km-eket, amik csütörtöktől kiegészülnek az 2008 ősze óta tekert eredményekkel! |
|
Bővebben...
|
|
Interjú Ónodi Eszter színésznővel  Imád tekerni, kerékpározás közben is gyakorolja a szövegét, s arra buzdít mindenkit, próbálja ki a bringázást. Ónodi Eszter színésznővel biciklis élményeiről beszélgettünk. (videóriportot lásd a cikk végén) Mióta biciklizel Budapesten? Körülbelül öt éve, de ebben volt egy nagyobb kihagyás, amikor a gyermekem született.
Mi volt az oka, hogy biciklire ültél? Átköltöztünk Pestre, ami nagyban megkönnyítette a dolgomat. Másfelől egy belvárosi színházban dolgozom, és ha autóval járnék be, sosem találnék parkolóhelyet, mindig elkésnék a próbákról. Arról nem is beszélve, hogy az ember a fél vagyonát a parkolóórákban hagyja. És persze bringával közlekedés közben is mozog az ember, ami szintén nem elhanyagolható. Tehát vannak praktikus és ha úgy tetszik, spirituális vagy mentálhigiénés okai is.
|
|
Bővebben...
|
|
Interjú Kiss-Bíró Lászlóval, a Raiffeisen Bank Zrt. főosztályvezető-helyettesével Mióta kerékpározik? Olyan régen, hogy már nem is emlékszem. Rendes kétkerekűvel, pótkerék nélkülivel, kb. 5 éves koromban tanultam meg tekerni.
Mikor kezdte a közlekedési célú kerékpározást a városban? Úgy 4-5 éve. Akkor költöztünk viszonylag közel a munkahelyemhez, így egy késő tavaszi napon kipróbáltam, s rászoktam. Áprilistól, amikor már stabilan 10 fok körüli a reggeli hőmérséklet, szeptember-októberig biciklivel járok dolgozni. Ez alól csak a nagyon esős napok jelentenek kivételt, és az, amikor több kollégával együtt megyünk valahova autóval.
Miről váltott kerékpárra? Korábban vegyesen közlekedtem, hol autóval, hol tömegközlekedéssel – inkább többször az előbbivel. |
|
Bővebben...
|
|
|
Egyre többen vagyunk, és jó látni azt is, hogy ismert emberek is kerékpároznak, megmutatva, hogy a kerékpározás tényleg mindenki számára természetes! Hogy hogyan teker Novák Péter? Megnézheted az alábbi videón. Sőt, örömmel tapasztaltuk, hogy a Bringázz a Munkába! kampánynak már Amerikában is vannak követői! :) (forrás: treehugger.com - kattints a további képekért) Pihenéssel, bringázással és szép idővel teli hétvégét kívánunk mindenkinek! |
|
A szervező Magyar Kerékpárosklubtól Németh Ders nyilatkozik:
A videót a Mix Online magazin készítette. Ne feledd, még összejöhet a 8 alkalom! Ha még nem regisztráltál volna, hajrá! |
|
Interjú Király Júliával, a jegybank alelnökével
Reggelenként hatalmas kört tesz meg kerékpárjával, mielőtt bemegy a munkahelyére, s munka után is így zárja a napot. Nem fél az autók között tekerni, és állítja, bringával mindenhova pontosan odaér. Király Júliával, a Magyar Nemzeti Bank alelnökével a városi kerékpározás szépségeiről beszélgettünk. - Illő a jegybank alelnökének biciklivel járni?  - Görög Ibolya a kormány protokollosa volt évtizedeken keresztül, és neki az az egyik alapvelve, hogy egy jegybank alelnöke nem érkezhet konferenciára, tárgyalásra biciklivel, de még a munkahelyére sem. Az én ellenérvem a kedvenc képem, három éve jelent meg a Financial Times címlapján: Madame Lagarde, a francia pénzügyminiszertnő, egy gyönyörű kiskosztümben, magassarkú cipőben éppen száll fel a biciklijére és indul munkába. Ha ő megengedheti, akkor, úgy gondolom, hogy a jegybank alelnöke is.
- Mik a protokoll-szakértő biciklizés elleni érvei? - Szerinte – és ebben igaza van – a magyar társadalom tekintélytisztelő, tehát ha itt valakinek sarzsija van, akkor úgy is kell viselkednie, különben megzavarja az embereket. Egy bicikliző tábornok pedig ebben a társadalomban igen szokatlan jelenség.
- Ugyanakkor véleményformáló is. |
|
Bővebben...
|
|
|